A kagylók fajban gazdag osztályát (amely közel 35 ezer faj) a záróizmok, a zárpárkány és kopoltyúk milyensége alapján két osztályba, illetve ezen belül 2-2 rendbe oszthatjuk. Az alsórendű kagylók (Protoconchae) fésű- vagy fonálkopoltyúsok, szifójuk nincs, két záróizmuk egyenlő mértékben fejlett. A felsőrendű kagylókat (Heteroconchae) rendszerint két, egyenlően fejlett záróizommal, és szifókkal rendelkező kagylók alkotják, amelyet kopoltyúik szerint két rendbe sorolhatunk: rekeszkopoltyúsok (Septibranchiata) tengeri kagylók, és lemezkopoltyúsok (Eulamellibranchiata), melyek körében a sok tengeri faj sorában édesvíziek is megtalálhatók. Ilyen a folyami gyöngykagyló (Margaritana margaritifera), amely gyöngyképző tulajdonságáról ismert, de hazánk vizeiben nem él. A Fekete-tengerből évtizedekkel ezelőtt hozzánk betelepült, kagylókra tapadva helyhez kötötten élő vándorkagyló (Dreissena polymorpha), továbbá a folyami kagyló (Unio pictorum, U. tumidus, U. crassus), valamint a tavi kagyló (Anodonta cygnaea, A. anatina, A. complanata) különböző formái álló- és folyóvizekben egyaránt ismeretesek. Haltáplálékként és vízszűrő (víztisztító) szerepük miatt fontos jelentőségűek.

Édesvízi kagyló héjának külső képe:

1 – sarokpánt
2 – homok vagy iszap
3 – búb
4 – hát
5 – eleje
6 – szifó
7 – szifó
8 – a kagyló ventrális része
9 – bal kagylóhéj
10 – növekedési vonalak
11 – láb

A kagylók teste (a csigákkal ellentétben) kétoldalian részarányos, tagolatlan. Fejük nincs, tehát állkapcsuk, szemük, tapogatójuk és nyálmirigyük is hiányzik. A test fő tömegét a kétlebenyű köpeny adja, amely a zsigeri szerveket öleli körül, a külső felületén lévő mirigyei pedig a kagylóra oly jellemző, kifelé domborodó, a lágy részeket magába zára kétoldali héj (vagy teknő) anyagát termelik. A jobb és bal oldali héjat a hátoldalon rugalmas lemez tartja össze, melyet sarokpántnak hívnak. Ennek összehúzódása révén a teknő passzív módon kinyílik. A héjakat az azokra belülről tapadó egy vagy két haránt irányú izomtömeg (azaz záróizom) tartja össze. Ez lassan húzódik össze, de rendkívül nagy erő kifejtésére képes. A két héj felső szegélye kissé kiszélesedik és az úgynevezett zárpárkányt alkotva a rajtuk lévő barázdákkal és az ezekbe illő fogakkal a kagylóhéj pontos záródását biztosítják.

A kagylók légzőszervét a köpenyüregben találhatjuk meg. Ez rendszerint 2-2 kopoltyú, amelyek a kezdetlegesebb formáknál fésű- , a fejlettebbeknél fonál- , a legfejlettebbeknél lemezkopoltyúk. A kagylók szíve két pitvarból és egy kamrából áll. Idegrendszerüket 3 dúcpár alkotja az összekötő idegfonatokkal együtt. Érzékszerveik a köpeny külső peremén és a szifók körül helyezkednek el. Szaglószervük és helyzetérző szervük a talpdúcok közelében találhatók.

A legtöbb kagyló váltivarú. Páros ivarszervükből az ivarsejtek a rövid vezetéken át a köpenyüregbe, majd innen a vízbe jutnak. Az édesvízi kagylók megtermékenyített petéjéből kajmacsos lárva lesz, amely egy ideig halak kopoltyúján és bőrén élősködik, majd a vízfenékre hullva ott válik ivaréretté.