Mór teknős – (Testudo graeca)

Elterjedés

A mór teknős igen sokféle élőhelyen előfordul. Elterjedési területét nézve, megtalálható Európában, a Balkán-félsziget keleti és déli részén, a Kaukázus vidékén és a Pireneusi-félsziget déli részén is. Ezen kontinensen kívül megtalálható még Észak-Afrikában, Marokkótól Líbiáig, és Nyugat-Ázsiában, Törökországban, Iránban és Szíriában is. Tovább →

Mocsári teknős – (Emys orbicularis)

Rövid bevezető és elterjedés

A mocsári teknős az egyetlen őshonos (recens) fajunk. Európa északi országaiban, illetve Ázsia nyugati részén, és Afrika északnyugati részén fellelhető még kisebb-nagyobb egyedszámban. Hazánkban a síkvidéki álló- illetve lassan áramló vizekben még viszonylag most is gyakori. Ennek ellenére elmondható, hogy az állomány egyedszáma mindenütt csökkenő félben van. Ennek alapja az élőhely csökkenésben és a fokozódó háborgatásban rejlik. Kevés ember tudja például, hogy a háború előtt Európában ínyencfalatnak számított a teknősleves, ezért Magyarországról rendszeresen szállítottak (többek között) Bécsbe mocsári teknősöket. Félő, hogy ezek a természetbe való beavatkozások idővel helyrehozhatatlan károkat okoznak a mocsári teknős hazai honosságával kapcsolatban. Tovább →

Közönséges tarajosteknős – (Graptemys pseudogeographica)

Rövid bevezető és elterjedés

A tarajosteknősök (vagy királyteknősök) az igen gazdag észak – amerikai édesvízi teknősfauna egyik legjelentősebb nemét képezik. A rendszertani besorolás szerint (1995 – ig) 12 fajuk létezik, melyek közül Magyarországon nagyrészt a közönséges tarajosteknős példányai fordulnak elő.

Elterjedési területe nagyjából az USA középső harmadát öleli át. Északi irányban Minnesotáig, délen pedig Texasig és Alabamáig. Tovább →

Kínai csíkosteknős – (Ocadia sinensis)

Rövid bevezető és elterjedés

Ezen teknősfaj nevét a nyakán és a fejen húzódó finom csíkozottságáról kapta. Ezzel a mintázattal az Ocadia faj egyedülálló a délkelet – ázsiai édesvízi teknősök körében. Leginkább az amerikai ékszerteknősök (Trachemys, Pseudemys és Chrysemys fajok) némelyikére emlékeztet. A kutatások kimutatták, hogy a csíkosteknősök az ékszerteknősökkel együtt az Emydidae családon belül a ma élő egyik legősibb formák közé tartoznak.

Elterjedési területét illetően igen gyakori teknősfajnak számít hazájában (Dél – Kína, Hajnan, Tajvan, Észak – és Közép – Vietnám). Tovább →