Egy teknős története…
Tavaly nyáron vettem meg vörösfülű teknősömet. Az udvarunkon barkácsoltam neki egy helyet, ahol szívesen járkált, úszkált. Egy délután arra lettem figyelmes, hogy eltűnt a teknősöm. Ez július környékén volt.
Telt múlt az idő, eljött az újév, már szinte el is felejtettem a teknőst. Egy nap viszont januárban futott át hozzám a szomszédom, hogy megtalálta a békát. Én jobban elszomorodtam, mert tudtam, hogy elpusztult. Egy fél évet szabadban, táplálék és víz nélkül egy viziteknősnek… Semmi esély. Kezembe vettem és szomorúan néztem. Egyszer csak viszont láttam, hogy elkezdi mozgatni a lábait. Gyorsan melegvízbe tettem. Eleinte a szemeit nem nyitotta ki, mer túl hirtelen jött a fény, de aztán azokat is kinyitotta. Az egyik szeménél valami hártyaszerűség volt. Az állatorvos azt mondta, hogy a huzattól van. Tegnapelőtt eltűnt a szürke hártya a szeméről.
Azóta sokkal jobban figyelek rá és sokat játszom vele, pl. most is itt van az íróasztalon és asszisztál a szöveghez.:D
Beküldte: tekitarto