Vörösfülű ékszerteknős – (Trachemys scripta elegans)

Rövid bevezető és elterjedés

Igen érdekes teknősről van szó olyan értelemben, hogy ha hazai viszonylatban megkérdezünk bárkit, hogy milyen teknőst vagy teknősöket ismer, akkor nagy valószínűséggel ezt a fajt, azaz az “ékszerteknőst” fogja megnevezni. Szinte mindenki hallott már róla, sokan tartják vagy tartották otthonukban is fogságban.

Kevesek számára ismeretes azonban az, hogy a vörösfülű csupán egyetlen a Trachemys scripta tizenhat alfaja közül. Azonban nem az az elsődleges gond, hogy a boltokban, kereskedésekben vásárolt néhány centiméteres állatok gazdáinak fogalma sincs teknősük rendszertani hovatartozásáról hanem, inkább az, hogy semmiféle ismerettel nem rendelkeznek állatuk igényei felől.

Vörösfülű ékszerteknős - (Trachemys scripta elegans)

Élőhelyét tekintve az Egyesült Államok középső és déli felén elterjedtebb, illetve Mexikó északkeleti részén is előfordul. Igen alkalmazkodó képes állat, így kisebb-nagyobb tavakban, mocsarakban, folyókban is él, bár jobban szereti a mély vizet. Igen kedvező számára a víz alatti növényzettel dúsan benőtt, iszapos aljzatú vízterület.

A faj rendkívüli toleranciájára utal, hogy többek között Dél-Afrikában is képes volt megvetni lábát és helyenként kiszorítani az őshonos teknősfajokat. Délkelet-Ázsiában, és a francia Riviérán is hasonló helyzet áll fent.

Testfelépítés

E faj egyedeinek színezete meglehetősen változó. A kicsinyek általában zöldes hátpáncélúak, sárgás csíkokkal díszítve. Az idő múlásával hátpáncéljuk egyre sötétebb, barnás színű lesz, miközben az előbb említett sárgás csíkok részben elmosódnak, részben teljesen eltűnnek. Megjegyzendő, hogy a hátpáncél színének “sötétedése” (részben) a napsugárzás jótékony hatására alakul ki, így a szobában, vagy egyéb olyan helyen tartott teknősöknél, amelyek nem a szabadban vannak tartva, hátpáncéljuk színe majdhogynem teljesen világosbarnás, vagy világoszöldes lesz. A haspáncél mind a fiatal, mind az idősebb egyedeknél egyaránt világossárga, több-kevesebb fekete folttal. A lábak, a nyak és a fej szürkészöldek, világos csíkozattal. Ezen alfaj legfőbb dísze a szemek mögött húzódó vastag piros sáv, amely nem a fül, mindinkább a halánték tájékán helyezkedik el. Gyakran ez az idősebb teknősöknél is élénk színű marad, de előfordulhat, hogy kifakul és narancsszínűvé lesz. A vörös sáv egyes példányok hátpáncélján is folytatódhat elmosódva, amely igazán széppé és látványossá teszi viselőjét.

Elhelyezésük

Viszonylagos nagyságuk miatt a kifejlett ékszerteknősök számára legalább 100 x 50 centiméter alapterületű és 50-60 centiméter magas akvaterrárium szükséges. Ebbe is csak egy pár vagy egy hím és két nőstény elhelyezése ajánlott. Ellenkező esetben megnő a civakodások száma, és a víz is gyakorlatilag állandóan zavaros lesz. Kialakult az a tévhit a vörösfülű ékszerteknősökkel kapcsolatban, hogy nem nőnek nagyra. Jó tartás mellett két-három év alatt elérhetik a 10-14 centiméteres páncélnagyságot, és a kifejlett nőstények akár 25-28 centiméteresek is lehetnek. Ezen fajon belül nagyobb egyedek is vannak. A legtermetesebbek Dél-Mexikóban, Guatemalában és El Salvadorban élnek, amelyek páncélhossza elérheti a 60 centimétert is.

A vízmélységet illetően a termetesebb példányok esetében 30-40 centiméter, míg a fiatal egyedeknél is 10-15 centiméter mélyséű? víz ajánlott. A száraz rész beépítésére, amely az akvaterrárium 1/3 része legyen nagy szükség van, hiszen nagyon szeretnek a melegítőlámpa alatt sütkérezni. A nagyobb példányok kevésbé érzékenyek a hőmérsékletre, ezek vize 22-25 °C-os is lehet, míg a kis teknősök számára a 26-28 °C meleg ajánlott. Az egészséges, felnőtt egyedek tavasztól őszig a szabadban tarthatók.

Táplálásuk

A fiatal állatok elsősorban állati eredetű táplálékot fogyasztanak, mint például rovarokat, lárvákat, kisebb csigákat, apró rákokat, férgeket, kis halat, stb. Nagyon fontos (mint minden teknősnél egyaránt) a változatos étrend kialakítása. Rossz táplálás a csupán szárított rák, vagy hangyatojás, esetleg párizsi vagy nyers hús (például: disznóhús) adagolása. Az ezekkel való kizárólagos etetés hiánybetegségekhez fog vezetni.

A felnőtt példányok mind a szabadban, mind pedig fogságban is egyre több növényi táplálékot igényelnek (saláta, vízi növények, gyümölcsök). Számukra a fent említett táplálék mellett nagyobb halakat is adhatunk. Ezeket lehetőleg egészbe adjuk nekik, így a pikkelyek és a szálkák egy részét is lenyelik, amely fontos utánpótlás lehet szervezetüknek. Ezen kívül természetesen kaphatnak szopós egeret, kifejlett egérdarabokat is.

A kis teknősöket naponta, a közepes nagyságúakat 2-3 naponta, a felnőtt teknősöket pedig hetente etessük.

Szaporításuk

Az Egyesült Államokban a vörösfülű ékszerteknőst farmokon nevelik és szaporítják. A hazai eredmények elég jónak mondhatók a szaporítás terén.

A két ivar között igen jelentős méretbeli különbségek vannak. A hímek már 3-5 éves korukban (9-12 centiméteres páncélhossz mellett), míg a nőstények 4-7 évesen (15-19 centiméteresen) lesznek ivarérettek. A nőstények a 25 centiméteres páncélhosszat is elérhetik (bár említettem, hogy ennél nagyobbak is előfordulnak), a hímek alig nőnek 15-20 centiméternél nagyobbra. A legtöbb teknősfajra jellemzően a hímek farka hosszabb és vastagabb a nőstényekénél. Orruk is csúcsosabb, hegyesebb. Mellső lábain lévő karmaik pedig lényegesen hosszabbak, mint a nőstényeké. Ez az udvarlásban játszik fontos szerepet. A hímek ugyanis a nőstények elé úsznak (azzal szembe), és elülső lábait előre nyújtva gyorsan legyezni kezdi a nőstény szemtájékát, ezzel jelezve szándékát a nőstény felé.

A teleltetés a szaporításhoz szükséges ugyan, de számos esetben előfordult, hogy a nem teleltetett állatok is egészséges kis teknősöknek adtak életet. A szabadban tartott állatoknál október, november tájékától március, április környékéig, a szobában tartott teknősöknél decembertől februárig tartson a téli nyugalmi időszak.

Természetes körülmények között 4-6 alkalommal, fészkenként 2-20 darab, 36 milliméter hosszú és 22 milliméter átmérőjű tojást rakhatnak. A nem teleltetett teknősöknél erre az év minden szakában számíthatunk, míg a teleltetett állatoknál főleg májustól szeptemberig. A kelési idő 100-120 nap, bár fogságban ennél jóval rövidebb is lehet. A kicsik páncélhossza 25-35 milliméter hosszú.

Forrás: Farkas Balázs / Sasvári László: Teknősök (1995 Kitaibel Kiadó Bt.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük