Mesék

Hozzászólás: Nincs hozzászólás
Felette lévő kategória: Egyéb

A császármadár és a teknős

– Én jobb vagyok nálad – mondta a császármadár a teknősnek – Én tudok gyorsan szaladni, sőt még repülni is!
– Te szerencsés! – felelte a teknős – De én úgy össze tudom magamat húzni, hogy senki sem tud bántani!
Egyszer csak arra eszméltek, hogy az emberek felgyújtották a mezőn a füvet. A növekvő tűz egyre jobban körbevette őket, amely már halálos veszélyt jelentett mindkettőjükre nézve. A teknős összehúzta magát. Ijedtében arra futott az elefánt, és rálépett a teknősre, de ő azt is túlélte. A császármadár megpróbált elrepültni, de a füst és a tűz miatt visszaesett a földre és végül meghalt.
– Ha valaki nagyon dicsekszik, a próbát nem állja ki.

(afrikai állatmese)


A teknős és a sas

A teknős magában panaszkodott: Nem tudom, micsoda állat vagyok én, ím, milyen rövid lábaim vannak, de mégis ezt a nagy páncélt kell a hátamon vinnem, s mind az életem végéig a földön kell járnom. Mennyi sok madár van az égen, amelyek szép magasan repülnek és nem félnek semmitől. Bárcsak én is repülhetnék!
Elment a madarakhoz, és azt mondta nekik:
– Ha valaki engem felvinne az égbe, annak elárulnám a titkát, miképpen lehet találni szép gyöngyöket a csigák házában.
De ő maga sem tudta, hol lehet ezeket megtalálni. A sas viszont azt mondta:
– Majd én felviszlek.
A körme közé vette, s felvitte magasan az égbe. Ott fenn már elkezdte kérdezni, hol lehet azokat a szép gyöngyöket megtalálni. Mivel a teknős nem tudta, így a sas elkezdte egyre erősebben karmolni a szállítmányát. A teknős elkezdett jajgatni:
– Jaj énnékem! Mit műveltem? Bolondul cselekedtem, hogy ide fel, hol semmi dolgom, kívánkoztam. Ha a földön maradtam volna, nem volnék most oly nagy gyötrelemben. Jaj énnékem!
A sas elunta a teknős panaszkodását és megharagudván, elhajította. A teknős a földre esve elveszett.


A kíváncsi teknős

– Figyelj rám, ha te nagy és erős leszel, te fogod tartani a világot. – mondta a nagy teknős a kicsinek.
– Hogyan lehet az, hogy a világot egyetlen teknős tartsa. – kételkedett a kis teknős.
– Természetesen nem egyetlen teknős tartja az egész világot, mivel a teknős mindegyik lába alatt van egy-egy további teknős. – fűzte hozzá az idős teknős.
– És ezek a teknősök? Hogyan tudják a világot tartani? – türelmetlenkedett a fiatal teknős.
– Ez így megy tovább, tudod, mindegyik teknős alatt van még négy további teknős, és azok alatt is vannak még további teknősök és így tovább.
– De akkor annak a végtelen sok teknősnek már meg kell tartania a világot.
– Így van, pontosan így. Szerintem, csak végtelen számú teknős tudja a világot megtartani, mivel az olyan hatalmas nagy.
A kis teknős elhallgatott és elkezdett ezen gondolkozni. A nagyobb azonban nem törte ezen a fejét, hanem keresett egy nagy levelet, hogy megegye. Sok idő telt el, már a nagy teknős csillapította az étvágyát és mozdulatlanul feküdt, már a szemei is félig le voltak csukva. Úgy tűnt, mindjárt elalszik, és a fejét behúzta a páncéljába. Ekkor jött újból a kis kíváncsi teknős:
– Milyen a formája a világnak?
A nagy teknős mielőtt válaszolt, lassan kinyitotta a szemét és kidugta a fejét a páncéljából.
– Te tényleg nagyon kíváncsi vagy. Mi változik akkor, ha a világ olyan lapos, mint egy tányér, vagy olyan mint egy gömbölyű golyó, vagy mint egy kocka, mint ahogy azt sokan mondják.
Egy kis szünet után még hozzátette az idős teknős:
– Mindegy, hogy milyen alakú a világ. A döntő az, hogy van. Neked ez egy formátlan dolog – kezdve a régi faltól, ami mögött a nap lemegy és amely nekünk védelmet nyújt minden bajtól, a vizesgödrön át, amely számunkra a szükséges nedvességet biztosítja. Hogy amögött véget ér-e a világ, azt nem lehet tudni.
Ez egy hosszú és kimerítő beszéd volt az öreg teknős számára, így nyugodtan visszahúzta a fejét a páncéljába és elkezdett már tényleg aludni.


A teknős foltjai

Az árvíz után az Oaxaca völgy egy mocsaras, lápos terület lett. Egy maréknyi agyag egyszer csak megmozdult és elkezdett mozogni. Ez egy teknős volt, amely nagyon lassan elkezdett lépegetni a mocsárban. A fejét kinyújtotta és a szemét tágra nyitotta, hogy felfedezze a világot, amelyet a nap sugarai most érnek először.
Egy helyen, ahol valami bűzlött, megpillantotta a teknős a keselyűt, amely éppen egy dögöt evett.
– Vigyél fel engem az égbe – kérte őt a teknős – Meg szeretném ismerni az Istent!
A keselyű sokáig kérette magát, mivel nagyon ízlett neki a döghús. A teknős addig-addig kérlelte a keselyűt, míg végül az beadta a derekát. Megfogta a teknőst a páncéljánál fogva és a levegőbe emelkedtek. Átrepültek a felhőkön, de a teknős elkezdett jajgatni behúzott fejjel:
– Nagyon rosszul vagyok, hagyd abba!
De a keselyű mintha meg sem hallotta volna a teknős jajveszékelését, repült tovább felfelé. A teknős azonban tovább nyavalygott, mígnem a keselyű megunta az egészet és eleresztette a teknőst.
Az Isten azonban lejött az égből és újból összerakta a teknőst. Ezért lehet a teknős páncélján még ma is foltokat találni.


Bali teremtése

Kezdetben csak a víz volt. Nem volt még sem fény, sem meleg, sem élet. Ekkor kettévált a víz és földöntúli lények elkezdték a teremtő munkájukat. Földöntúli energiájukkal és erejükkel megteremtették a teknőst és az ősóceánba rakták. Az ő erős hátán elkezdtek növények nőni, folyók és tengerek, hegyek és völgyek képződtek. Így született meg Bali.

(Bali ma a teknőskereskedelem központja. 1990-ben több mint 21.000 teknőst fogtak be kereskedelmi – elsősorban étkezési – célokra.)


Miért hord a teknős páncélt?

Amikor Zeus esküvőt tartott minden állatot meghívott. Egyedül csak a teknős hiányzott. Amikor Zeus megkérdezte, hogy miért nem fogadta el az ő meghívását, a teknős ezt mondta:
Az én házam a mindenem, az én házam a legjobb!
Erre Zeus nagyon mérges lett és elrendelte, hogy a teknősnek mindig a hátán kell hordania a páncélját.
Ugyanígy sok ember többre becsüli, hogy a szerény otthonában lakhat, minthogy fényűzően a barátjánál éljen.

(Aesop meséje)


A Föld a Teknős hátán nyugszik

Amikor még nem létezett a Föld, víz volt mindenhol, ameddig csak a szem ellátott. A vízben madarak éltek és egyéb állatok úszkáltak. Magasan, a felhők fölött volt az ég. Az égben egy gyönyörű hatalmas fa állt. A fa fehér gyökerei a négy szent égtáj felé nyúltak, és az ágain gyümölcsök és virágok nőttek.
Az égben az ősi Főnök élt. Fiatal felesége éppen gyermeket várt, és az egyik éjjel álmában azt látta, hogy a Nagy Fa gyökereivel felfelé fordult. Reggel az álmot elmesélte a férjének.
A férfi csóválta a fejét, amikor meghallotta a felesége álmát. Feleségem, – mondta – gondot okoz nekem az álmod. Az álomból hatalmas erő sugárzik. Ha valaki ilyen álmot lát, annak az a dolga, hogy mindent megtegyen azért, hogy az álom valóra váljon. A Nagy Fát meg kell fordítani.
A főnök összehívta a fiatal férfiakat és azt mondta nekik, hogy meg kell fordítaniuk a fát. Azonban a fa gyökerei olyan mélyre nyúltak és olyan erősen kapaszkodtak, hogy a férfiak nem tudták megfordítani. Végül a Főnök ment oda a fához. Karjait a törzse köré fonta, térdeit behajlította, majd kiegyenesedett. Végül nekirugaszkodott, kifordította a fát, majd lefektette. Azon a helyen, ahol eddig a fa gyökerei mélyen az égbe kapaszkodtak, hatalmas lyuk tátongott. A főnök felesége odament a lyukhoz, föléhajolt és belenézett. A Nagy Fa egyik ágába kapaszkodott. Úgy tűnt neki, hogy messze lent lát valamit, ami úgy csillog, mint a víz. Még mélyebbre hajolt, hogy jobban lásson. Ekkor azonban elvesztette az egyensúlyát és beleesett a lyukba. Kicsúszott a kezéből a fa ága, amelybe eddig kapaszkodott. Csak egy marék mag maradt a kezében, és zuhant lefelé, lefelé, lefelé.
Mélyen lent a vízben néhány madár és egyéb állat észrevette, hogy mi történt.
Valaki leesik hozzánk az égből. – mondta az egyik madár.
Valahogy segítenünk kell neki. – szólt egy másik. Akkor felszállt két hattyú és a széles szárnyukkal elkapták az égből zuhanó asszonyt. Azután óvatosan a vízre tették, miközben a többi madár és állat figyelte őt.
Ő nem olyan, mint mi, – mondta az egyik állat. Nézzétek, nincsenek úszóhártyák az ujjai között. Nem hiszem, hogy tudna a vízben élni.
Mit tegyünk akkor? – kérdezte egy másik vízben élő állat.
Én tudom. – mondta az egyik vízimadár. Azt hallottam, hogy mélyen a víz alatt van egy Föld. Ha lemerülnénk és felhoznánk a Földet, az meg tudná tartani az asszonyt.
Tehát a madarak és a többi állat elhatározta, hogy valakinek fel kell hoznia a Földet. Egymás után mindegyik próbálkozott.
Valaki azt mondta, hogy először a Kacsa próbálja meg. A Kacsa mélyebbre és mélyebbre úszott. Azonban hiába merült mélyen a felszín alá, nem tudta elérni a víz fenekét, ezért visszajött. Ezután a Hód próbálkozott, ő még mélyebbre úszott, olyan mélyre, hogy ott már teljesen sötét volt, de ő sem tudta elérni a víz fenekét. Azután a Búvármadár próbálta meg. Nagyon sokáig úszott erős szárnyaival evezve, de neki sem sikerült felhoznia a Földet. Ekkor megszólalt egy vékony hang.
Én felhozom a Földet, ha addig élek is.
Az állatok körülnéztek, hogy megtudják, ki szólt. Az apró Pézsmapatkány volt az. Lemerült, és úszott és úszott. Nem volt olyan erős és gyors, mint a többiek, de nagyon elszánt. Olyan mélyre úszott, ahol már teljesen sötét volt, de még egyre tovább merült. Már olyan mélyen járt, hogy úgy érezte, hogy a tüdeje mindjárt szétrobban, de még mindig tovább süllyedt. Végül, amikor már eszméletlen volt, kinyújtotta az egyik mancsát, megérintette a földet, mielőtt elindult a felszín felé, csaknem halottan.
Amikor felbukkant a felszínre, a többi állat először azt hitte, hogy neki sem sikrerült. Azután észrevették, hogy a jobb mancsát szorosan összecsukja.
Felhozta a Földet, mondták a többiek. De most hova tegyük?
Tegyétek az én hátamra, mondta egy mély hang. Ez az Óriás Teknős volt, aki éppen akkor merült föl a mélyből.
Az állatok odavitték a Pézsmapatkányt az Óriás Teknőshöz és rátették a mancsát a teknős hátára. Azóta van mintázat a Teknős hátán a Pézsmapatkány körmeinek nyomától. Egy kevés föld ráhullott a Teknős hátára. A Föld szinte azonnal elkezdett nőni és nőni, egészen addig, amíg az egész világgá nem dagadt.
Ekkor a két hattyú lehozta az Égi Asszonyt. Ő rálépett az új Földre, szétnyitotta a kezét és hagyta, hogy a kezéből a magok a csupasz talajra hulljanak. A magokból fák és fű nőtt ki. A Földön elkezdődött az élet.

(indián teremtés-történet)

Nincs hozzászólás - Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*



- A +
Új fényképek
Kirgiz (sztyeppi) teknős Sarkantyús teknős Sárgaszegélyű szelenceteknős Kínai csíkosnyakú teknős

Milyen teknőseid vannak?

Megnézem

Loading ... Loading ...
WebPet - Szeretjük az állatokat!

Üdv ! Ma 2017. október 21., szombat van